Sziasztok!
Rég jelentkeztem, de ez nem azt jelenti, hogy megállt az élet a VEKVETA műhely háza táján! Inkább csak a sok munka az oka, de most valami olyasmit hoztam nektek, ami sokatok szívét megmelengeti majd! Rengeteg viszontagság akadályozta az elkészítését, pl. a szoknyához 1 hétig vártam a pöttyös anyagra, a hideg-meleg frontok miatt Zsombim nem igazán aludt sem nappal, sem éjjel. Aztán begyűjtött egy torokgyulladást megfázással, aminek köszönhetően még kevesebbet aludt ő is és én is… képzelhetitek! A hab a tortán pedig az volt, hogy elromlott a varrógépem is!!! Na de végül csak elkészült, remélem nektek is tetszeni fog! Lássuk Mickey és Minnie megvalósulását a kezeim között!
Történt egy napon, hogy egy kedves anyuka ismerősöm megkeresett, hogy készítsek neki ripp-ropp egy szőnyeget, mert babaváró buliba hívták, pár nap múlva kellene is! Erről a szőnyegről is írok a Morcis bejegyzésben. Amint az elkészült, megbeszéltük, hogy a kislányának is szeretne egy szőnyeget, és küldött egy képet, amit szeretne, ha megvalósulna. Ez volt az:
Szerintetek is cuki? Nekem nagyon tetszik!
Összevásároltam a szükséges anyagokat, kezdődhetett a munka! Ezekre volt szükségem!
Először a hold egy részét varrtam fel, aztán Minnie fejét, arcát készítettem el.
Amikor ilyen viszonylag kicsi méretű vagy esetleg rugalmas anyagból készítek felvarrásokat, mindig vasalok a hátára egy vékony anyagot, ami meleg hatására “hozzá olvad” és stabillá, kezelhetővé teszi az anyagot. A szemek, az orr filcből készült.
Miután az arc elkészült, a fekete részhez varrtam, majd így egyben a szőnyegre.
Szintén fontos, hogy minden kis részlet felkerüljön a szőnyegre, így átláthatóbb, hogy mi takarja az egyes részeket, hogyan kell elhelyezni az anyagokat.
Mindent feltűztem egyszerre a helyére, és kezdődhetett a varrás.
Mickey arca következett. Szabókrétával előrajzoltam a varrásra váró részleteket. Mivel nem tudok rajzolni, a szabókréta pedig lejön, bátran próbálkozhatok, amíg csak tökéletes nem lesz!
Alakulnak a szerelmesek, igaz?
Mickey összes darabja is felkerült, illetve a kezek is. Feltűztem minden részletet és ezeket is felvarrtam.
Masnit készítettem Minnie feje búbjára.
A csillagok következtek.
Felvarrás után így nézett ki hátulról. Látjátok a rengeteg cérnát? Akár hiszitek, akár nem, minden egyes szálat kettesével kötök össze, hogy ne bomoljon ki. Borzasztó időigényes, de így lesz tartós és egyenletes a varrás. Miután felvarrtam a szélére a szalagokat és az összes réteget összeillesztettem, bevált stratégia, hogy valamilyen formában összevarrom a három réteget (eleje, bélés, hátulja), így akárhogy hajtogatják, mossák, nem csúsznak el a rétegek egymástól és a baba használat közben sem gyűri fel a felső réteget. Úgy gondoltam, a hold külső pereme mentén varrom át az anyagokat, illetve csillagformákat is készítek. Ilyen lett hátulról:
És tádááám! Íme a végeredmény!
Mi a véleményed? Hasonlít az eredetihez?
Jövök még további képekkel és történetekkel! Addig is látogassatok el a facebookra, keresd oldalamat a Vekveta Babavilág Játszószőnyeget a https://www.facebook.com/vekvetajatszoszonyeg hivatkozáson, vagy írj a vekveta@gmail.com-ra és kérd a szőnyegek fotóit, egyedi terveket, hogy Nektek is olyan játszószőnyegetek legyen, ami senki másnak! Ha tetszett, oszd meg másokkal is, hogy sokan megismerjék a Vekveta Babavilág Játszószőnyegeket!
Üdvözöllek!
Kriszta
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: