Vekveta Babavilág Játszószőnyeg

Gólya-gólya vaslapát… – a nászajándék játszószőnyeg

Újra itt vagyok, egy újabb szépséges játszószőnyeget hoztam Nektek képekkel a készülés közben, és a “dilemmákkal”, amik előkerültek. A szőnyeg története röviden: Egy kedves volt osztálytársam keresett meg azzal, hogy két hét múlva lakodalomba hivatalos, barátai készülnek összekötni az életüket. A pár már várja az első babát, de még annyira apró, hogy nem tudják, kisfiú vagy kislány érkezik majd. Mindenük megvan a sikeres életkezdéshez, ezért nem kértek nászajándékokat, a megrendelő mégis szeretné őket meglepni valami kedvességgel. Ekkor jutottak eszébe az én szőnyegeim, kérésére egyedi tervet csináltam.

A helyzet adott volt, mivel nem tudtuk, ki érkezik majd a családba, egy uniszex szőnyeget kellett készíteni. A megrendelő nagy kutya, cica barát, illetve a menyasszonynak is vannak kutyái, így először egy olyan terv készült, ami ezt ötvözi az alkalommal.

 

 

Aztán eszembe jutott egy másik opció is, végül ez került elfogadásra. Szerintem is jobb választás volt,íme! 🙂

2

A háttér kék ég lett a felhők pedig rózsaszínek, így mindkét nem “színjegyei” fellelhetők a szőnyegen. Másrészt a gólyában sok a fehér, ezért nagyon ütötte volna a sok felhő. A batyut pedig zölddel képzeltem el, hiszen az egy semleges szín!

IMG_20140605_173052

Az első felhők után a gólya teste is a helyére került.

IMG_20140606_094432

 

Én magam is érdeklődéssel vártam, mi lesz ebből! 🙂 Te sem tudod, igaz?!

De amikor a fekete tollak is a helyükre kerültek, már jobban festett a dolog.

IMG_20140606_175337

Kevés volt a felhő, sok az üres hely, ezért még egyet felvarrtam.

IMG_20140606_175321

Nos, ebben a fázisban a gyermekem már rá is ugrott a szőnyegre. Nagyon szereti nézegetni ezeket, így rajta tesztelem, mi tetszik, és mi nem. Ez sikert aratott már ebben az állapotban is! 🙂

IMG_20140606_175809

Persze vigyázok, hogy baja ne essen a szőnyegnek, de láthatóan intenzív érdeklődésre talált a gólya!

IMG_20140607_174304

Felvarrtam a csőrét, a lábát a gólyának, illetve a batyu is a helyére került. Itt azért kiemelném, hogy a batyut nagy gondossággal készítettem el. Úgy tűnik, mintha tényleg a gólya csőrében fogná, és “görcsöt” is készítettem rá. Nézd csak!

IMG_20140618_163536

A gólya szeménél volt egy kis dilemmám. Tegyek-e fényt a szemébe vagy sem?

IMG_20140612_230927     IMG_20140612_230919

 

Szerinted melyik a jobb verzió? Nekem a második jobban tetszett, így kapott egy kis csillogást a tekintete. 🙂

Végül következett a lényeg, a csomag tartalma!

IMG_20140618_163546

Hát igen, ő az! A fény az ő szemében is csillog!

A szőnyeg szegésére kék szatén szalagot választottam. Ez szépen keretezi az egészet és így teljessé is vált. Így fest a végeredmény!

IMG_20140618_163155

Mi a véleményed? Őszintén szólva nekem a kedvencem lett! Pici kezeket és apró lábakat is kapott a kisbaba.

A megrendelő szettet kért, így a szokásos kétoldalú táska és a babalabda is elkészült.

Mivel nem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány születik majd, így a táska is úgy készült, hogy a megfelelő színben hordhassa majd az anyuka.

IMG_20140618_163457    IMG_20140618_163339

A táska külsejére és belsejére is kézzel varrtam fel a motívumot. Minden öltés kézzel készült! A lábak is!

IMG_20140618_163502      IMG_20140618_163344

A Vekveta műhelyre jellemező alapossággal figyeltem a táska fülére is. Tudjátok, mindig a szett színeihez igazodik a táska fülének varrása. Nos, jelen esetünkben úgy készítettem el, hogy ha a kék, azaz a fiús oldalt hordja az anyuka, akkor a füle is kék cérnával van díszítve, ha viszont a rózsaszín, lányos oldalt fordítják kívülre, akkor rózsaszín a cérnadíszítés.

IMG_20140618_163029

Aztán elkészítettem a babalabdát is, rózsaszín-kék színekkel és hozzá illő szalagokkal.

IMG_20140618_163613

IMG_20140618_163627   IMG_20140618_163622

A szett együtt így mutat:

IMG_20140618_163144     IMG_20140618_163015

IMG_20140618_163403     IMG_20140618_163510

 

Neked melyik oldal tetszik jobban?

Ezúton is kívánok sok boldogságot Heninek és Tibinek a házasságukhoz és a hamarosan érkező aprósághoz!

Jövök még további képekkel és történetekkel! Addig is látogass el a facebookra, keresd oldalamat a Vekveta Babavilág Játszószőnyeget a https://www.facebook.com/vekvetajatszoszonyeg hivatkozáson, vagy írj a vekveta@gmail.com-ra és kérd a szőnyegek fotóit, egyedi terveket, hogy Nektek is olyan játszószőnyegetek legyen, ami senki másnak!

Üdvözöllek!

Kriszta

Krisztina

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!