Az elmúlt időszakban eltűntem, a magánélet sok változása nem hagyott időt a szőnyegek készítésére és azok bemutatására. Új terveim vannak, a blog személyesebb hangvételt kap, saját tapasztalataimat szeretném megosztani veletek, és hamarosan új termékekkel is jelentkezem.
A szoptatás világhetének aktualitása kapcsán első babám szoptatása körüli nehézségeimet és tapasztalataimat osztom meg veletek.
Talán sokan voltatok úgy az első gyermeketek születésével, hogy nem tudtátok, mire számítsatok, ismeretlen feladatokkal kellett szembenéznetek és tele voltatok szorongással. Én magam is így éltem meg, amit az is nehezített, hogy a védőnő és a gyerekorvos teljesen más információkat adtak, és a neten is sok dolgot olvashattam a szoptatással kapcsolatban. Amikor megszületett a kisfiam, szerencsére első perctől jó technikával szopizott, ami viszont nekem elég nagy fájdalmat okozott az első időszakban. Talán az első két hétig húzódott az az időszak, amíg volt, hogy a falat kapartam fájdalmamban, mivel a szoptatás méhösszehúzódásokat okozott. Azt hallottam valahol, hogy a fiúk erősebben szopiznak, így velük ez egy intenzívebb érzés, mint a lányokkal. Hát, összehasonlítási alapom nincs, így csak elfogadni tudom, nekem tényleg nagyon fájt. Aztán szépen elmúlt, de közben jöttek a sebes mellbimbók. Annyira erősen szívott, és olyan sokszor igényelte a mellre tételt, hogy a bimbóim kicserepesedtek, kisebesedtek. Itt megjegyzem, hogy mindenhol a 100%-os lanolint ajánlották kezelésre, de nekem esküszöm ettől még rosszabb volt. Aztán eszembe jutott, hogy még a középiskolában a testnevelő tanárom a labellót javasolta a nátha után kisebesedett orromra, ami nevetségesen hangzott, de tényleg szuper hatékonynak bizonyult, így ehhez a régi módszerhez nyúltam vissza és most is nagyon bevált, hamar helyrehozta a sebeket. Addig is bimbóvédőt használtam, ami jelentősen redukálta a fájdalmat abban a 2-3 napban.
A legnagyobb nehézséget viszont nem ezek okozták, hanem a kereslet-kínálat beállásának elhúzódása. Egyrészt a babám nagyon hasfájós volt, másrészt fejéskor (a nap bármely szakában) azt vettem észre, hogy meglehetősen “vizes” a tejem. Persze ezt nem csak úgy magamtól vettem, egy kedves unokatestvérem pár hónappal korábban szült, és nagyon sok teje volt, ezért liter számra fagyasztotta le, az én óriási segítségemre, mert amikor már nem bírtam tovább szoptatni, de a gyerek még mindig sírt, akkor ebből a tejből pótoltuk. És jelentős különbség volt a kettő között. Az övé valahogy sokkal zsírosabb volt, és ha ebből kapott a gyerek, hamar el is aludt, és több idő telt el két etetés között. Gyanúmat az is igazolta, hogy az egy hónapos kontrollon a védőnő azt találta mondani, etessem sűrűbben a gyereket, mert alig gyarapodott, épp hogy a minimumot elérte. Ez a néhány szó engem akkor sokkolt. Hiszen én tényleg mindent megtettem, igény szerint szoptattam, nem számított fájdalom sem sebes mellbimbók, ha a gyerek sírt, mellre került és volt, hogy úgy éreztem, már a lelkemet szívja, de biztos nem tejet, mert annyira fájt a mellem legmélyebb része is. Annyira kétségbeestem, hogy majdnem elapadt a tejem. Mindent elkövettem a tejszaporításért, csak hogy ne kelljen tápszert adnom a kicsinek. Napi szinten ittam a szoptatós teát, szedtem a drága tejszaporító kapszulát, még homeopátiás golyókat is, de semmi nem segített igazán. Aztán ahogy az idő telt, összeszoktunk és egymásra hangolódtunk, úgy oldódott meg ez a dolog, de ez nekünk gyötrelmes hónapok után következett be. Ezt csak azért írom le, hogy tudd, ha hasonló nehézségeid vannak, van remény, a kitartás meghozza a gyümölcsét. A kisfiam végül 20 hónapos koráig szopizott és nagyon erős kötelék alakult ki közöttünk.
Most várjuk a második kisfiúnkat, már a 39. hétben vagyunk. Hogy most mit fogok másként csinálni? Nem ragaszkodom a csak anyatejes tápláláshoz. Egyrészt mert nincs lefagyasztott tej, amivel bepótolhatnék, másrészt a tápszer nem ördögtől való dolog, ma már nagyon korszerű és jó minőségű pótlások vannak, amik remekül kiegészíthetik az anyatejes táplálást. Kérek receptet a háziorvostól, és ha minden kötél szakad, apa elmegy és kiváltja. Még mindig jobb megoldás, mint hagyni éhezni a gyermekemet. De persze az is lehet, hogy most minden más lesz. Hogy az első pillanattól kezdve sok és megfelelő minőségű tejem lesz, épp annyi, amennyire szüksége lesz a picinek. Mindenesetre nem érzem magam rosszabb anyának, mert tartalékban tápszert is tartunk majd itthon, inkább saját magam megnyugtatására, hogy ha muszáj, akkor van mihez nyúlni.
A másik dolog, amit másként fogok kezelni, az a leválasztás. Az első gyermekem, mint említettem, 20 hónapig szopott. Akkor elutaztunk síelni kettesben a férjemmel 3 napra. Azt a tanácsot kaptam, hogy ha már 3 napig nem kap cicit, ha hazajövünk, ne is adjam neki. Valahol ésszerűnek tűnt a dolog, és őszintén, már nekem is teher volt, hogy naponta akár 10-szer is kérte a cicit, ezért megfogadtam a tanácsot. Ezt a mai napig bánom, pedig a kisfiam már három éves. Minden probléma nélkül elfogadta, hogy már nincs szopcsi, de nem tudott lemondani arról, hogy alvás előtt, ébredés után, vagy csak vigasztalásnak ne kérje, hogy birizgálhassa. Ez a mai napig megvan, ha feszült vagy fáradt, benyúl a melltartómba és matat. Ugyan nem zavar, de talán könnyebben levált volna magától, ha hagyom, hogy a saját ütemében tegye. Most így fogok tenni, és ha sokáig elhúzódik is, maximum a szopizások számát fogom csökkenteni, de el nem veszem majd tőle.
Neked mik a tapasztalataid? Milyen nehézségekkel kellett szembenézned és hogyan oldottad meg? Köszönöm, ha megosztod velem!
Üdv.
Kriszta
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: